Betöltöttük a 34. hetet, most már valóban bálnának érzem magam. Annyira furcsa arra gondolni, hogy még 3 hét és bármikor jöhet utána Picuri Enikő...hihetetlen!

Ettől a héttől kezdve a magzat már elég érett ahhoz, hogy alkalmazkodjon a méhen kívüli élethez intenzív orvosi ellátás nélkül is. Hossza 32 cm, és körülbelül 2250 grammot nyom. Az anyai immunvédelem mellett elkezdenek kifejlődni a saját immunreakciók, amelyek már segíthetnek kivédeni az enyhébb fertőzéseket. A magzatmáz egyre vastagabb a kicsi bőrén, míg a lanugo ekkorra teljesen eltűnik. A baba a 34. héten valószínűleg már abban a pozícióban helyezkedik el a méhen belül, amelyben meg kíván születni. Ha hagyják. Azokat a babákat ugyanis, akiket az utolsó ultrahangos vizsgálaton "lábtartáson érnek", ma már császármetszéssel segítik világra. Az esetek nagyobb részében azonban a magzat feje helyezkedik el elöl; az édesanya gyakran érezheti, ahogy a fej nyomja a méhszájat.

Hát ami azt illeti eléggé érzem is, hogy mocorog odabent Enci, össze-vissze nyomja magát, leggyakrabban keresztbe szokta magát kinyomni, mégpedig úgy, hogy az egyik végtagját a jobb mellem alatt próbálja kifeszíteni, és ellentétesen a bal csípőcsontomnál érzem a másik végtagját. Ezt a mozdulatot eléggé sűrűn végzi el, bár pont tegnap éreztem ugyanezt a mozdulatot, de akkor már középen csinálta, ergo a hólyagomat eléggé rendesen megnyomorgatta.
Az elhelyezkedése meg...nos, sajnos arról még mindig semmi jó hír, legalábbis csak azt tudjuk, hogy a 30.-ik heti ultrahangon megfordult, azaz medencefekvésű lett, ami nem túl jó hír. Most meg nem tudom eldönteni, hogy éppen melyik végtagjával rugdos alul és melyikkel felül. Hamarosan (kb. 2 héten belül) megint lesz egy ultrahang, ez már az utolsó, remélem addigra befordul rendesen Picuri. Abban az esetben, ha mégsem fordulna be, akkor viszont nagy valószínűséggel császár lesz belőle, és akkor nem szülünk sajnos természetesen... :(

Voltunk ma az ügyeleten bent a kórházban...
Úgy esett, hogy elsején sokat sétáltam (két temetőt is megjártunk), nagyon fájt a farokcsontom, úgy sétáltam már a végére, hogy minden második lépésnél felszisszentem a fájdalomtól. Aztán másnaptól kezdve észrevettem valami nem stimmel a bugyimmal, nedvesedik. Eléggé megijjedtünk, attól tartottunk, hogy a magzatvíz szivárog. Még túl korai lett volna... Felhívtam a szülésznőmet, kicsit megnyugtatott, de azért elkezdtük bepakolni a kórházi csomagot. Egy nagyott nekem, egy kisebbet Encinek. Borzasztó rossz érzés volt, és nagyon bizakodtam benne, hogy semmi baj sincsen.
Ma délelőtt a szülésznőm volt beosztva, reggel be is mentünk a szülőszobára, ahol az ügyeletes orvos megvizsgált, a szülésznőm meg a karomat simogatta, és biztatott, hogy engedjem el magamat, nem lesz semmi baj (annyira megnyugtató volt komolyan!). De semmi gond! Továbbra is minden a legnagyobb rendben, nem szivárog a magzatvíz, nem szülünk (még...) !

Tegnap kaptunk egy rakás babaruhát, egy egész szatyornyit, tele van bodykkal és egy-két rugival, szóval most már tényleg nem kell többet vásárolni :)
Ja, és átrendeztük a babaszobát, igaz még csak nagyjából van meg, ez még közel sem végleges, de azért legalább már körvonalazódik, hogy milyen is lesz, és végre áll már a kiságy is :)